Könyvtáros törökülésben

Alig tudom elhinni - nyolc év után itthagyom a Freeblogot! Hogy örökre-e, azt még nem tudom, és még csak nem is teljesen (a személyes blogom itt marad), a könyvtárosságom élményeit azonban mostantól a

Wordpressen olvashatjátok!

Gyertek, gyertek!

Ahogy látjátok, most szánom rá magam, hogy a jegyzeteim személyesebb eseményekre vonatkozó darabjait - és most ezen azt értem, hogy nem a könyvtárral összefüggőket - összeszedegessem, jó adag van ezekből is. Pacsirta egyébként ma nincs itthon délelőtt, tüntetésre ment a kollégáival Pestre, állítólag még a Hír TV-ben is látni lehetett :) Reggel, miután elbúcsúztam tőle, elolvastam a Titán maradék részét, utána kicsit rendet raktam a gépen, zenét vágtam, amiből majd ajándék lesz, be is vásároltam, és még olvasni is jutott időm (bár ez ebéd után volt, és ebből kifolyólag belealudtam). James Fowler és Nicholas Christakis könyvét olvasom a közösségi hálózatokról, amelyet a könyvtárból hoztam ki. Hálózatkutatás a téma, akárcsak Barabási-Albert László - Behálózva című művében, de itt speciálisan a közösségek egyénre gyakorolt hatását vizsgálják (állítólag tényleg jó egy férfinak, ha megházasodik, egészségesebb lesz és tovább is él), a lehető legkülönfélébb szempontokból. Még a felénél se tartok, mert dacára annak, hogy érdekel a téma, kissé tömény olvasnivaló.

Nekem - pontosabban a könyvtárnak - nem ezzel a borítóval van meg, pedig ez jobban tetszene; rögtön a címlapon árulkodik egy kicsit, miféle kérdéseket vet fel a könyv...

Könyvgyűjteményem több elemmel kiegészült: egy antikváriumban két új Vernét (A Franklin kifut a tengerre; Nemo kapitány) vásároltam, Pacsirtám pedig ajándékba adta a Véletlenül milliárdost (Facebook) és a Behálózva-t, erről fentebb szó volt.

Vettünk a fürdőszobába néhány színben passzoló kilépőt, én pedig egy délelőttömet arra áldoztam, hogy mosogatólavórokat, felmosó- és szemetesvödröt fuvarozzak haza a Szent István út (és így a vasútállomás) közelében lévő eurósboltból (ez a százforintos kicsit drágább változata :D) Egy falióra is lóg már a konyhában, továbbá gazdagabbak lettünk néhány faliképpel is, amelyeket Pacsirta válogatott ki. Ruhából is valamivel több van már - kollégáim hihetetlenül adakozó kedvükben vannak -, és egyéb díszeket is készítettünk. Papírból képet vágtunk ki az ajtóra, húsvétkor úgyszintén papírból nyuszikat állítottunk elő és kifestettük a házinéni kertitörpéit is.

Ahhoz képest, hogy első próbálkozások, egyáltalán nem sikerültek rosszul. Készítés közben mondogattuk is, hogy kertitörpe-restaurátorként kéne keresni a kenyerünket...

Most már mindkettőnknek van biciklije is - az enyém otthonról, jó adag gyaloglás és egy kerékpárjegy után került ide, Pacsirtáé pedig az egyáltalán-nem-közeli Praktikerből származik. Az enyém most éppen lapos első kerékkel betegeskedik, Pacsirta viszont sikeresen megspórolja a buszbérletet, ha fél-háromnegyed órákat is kell kerekeznie cserébe naponta.

Gyengélkedő Sony Ericcson W610i-mnek búcsút intettem, és a Vateráról sikerült aránylag olcsón szereznem egy ZTE Blade típusú okos-/hülyetelefont (megfelelő aláhúzandó). Tök elegáns, legalábbis véleményem szerint, egy kolléganőm lepte meg magát egy hasonlóval az ünnepek idején, az ötlet tőle származik. Nem bántam meg, bár még kevés funkcióját próbálgattam. Jóval több zene fér rá - ez az egyik legnagyobb bája nekem, vájtfülű proggernek -, és persze a wifi.

Novemberben elkezdtem készülni a kommunikáció szakos záróvizsgámra, hosszú tételkidolgozás és körülbelül egy hónapos tanulási időszak után (melybe egy decemberi osztálytalálkozó, az otthon töltött karácsony és a szilveszter is beleszámít) január 20-án sikeres vizsgát tettem - a médiatörvényről és a személyközi kommunikációról volt szó. Kilencedikén szülinapozást rendeztünk itthon, Pacsirta időt és energiát nem kímélve meghívogatta a kollégáimat, így nagyon jó hangulatban telt a kis összejövetelünk, csak sajnos rövid volt, de így is a legemlékezetesebbek közé sorolom :)

Március 15-én kirándultunk a városba, és megtekintettük a Honvéd ligetben rendezett megemlékezést, volt politikusbeszéd, színielőadás, és minden, ami ehhez kell (jó mondjuk a magyar himnusz mellé eléggé nem illett a Cirque de Soleil-Geszti Péter-féle Magyarország, de hát ez csak az én konzervatív ízlésem által mondatik, hogy nem kéne feldolgozást választani Magyarország egyik legfontosabb nótájának).

A zenei ízlésem nem változott - miért is tenné -, ugyanúgy meghallgatok mindent, de erős túlsúlyban vannak a komplex zenék. Hamarosan Neal Morse-koncert lesz a Diesel Clubban, amit már nagyon-nagyon-nagyon várok, így mostanában az ő dolgait hallgatom (a szólólemezeket, a Transatlanticot, sőt a Spock's Beard vele készült albumait is beleértve, bónuszban még ez utóbbi zenekar billentyűse, Ryo Okumoto szólólemezén is szerepel egy Neal-es nóta). Csak érdeklődésem csillapítására szereztem be Alizée legújabbját, az Une enfant du siecle-t; sokan úgy vélik, itt már érettebb, kiforrottabb stílusban énekel - vagy csak az új dalszerzők hatása.

Voltam Ossian-koncerten is, amit aztán vagy a rossz hangosítás miatt, vagy csak mert elszoktam a hangos koncertektől, kénytelen voltam félbehagyni, úgy elszédültem (előbbi lehet, mert valamivel később Pesten is aránylag hangos buliban voltam egész éjjel, minden probléma nélkül!)

Hol van ez már a Moi Lolitás vagy a L'alizé-s kislányos vadulásoktól? :D

Illetve itt van még velem 666 egy lemeze (a Brooklyn Bounce-ra hasonlít, és még egy Enemiga-koncertre menet ismerkedtem meg vele a gitárosom jóvoltából), itt a Vortice zenekar (djentet játszanak, és nagyon emlékeztetnek a Meshuggah-ra), és itt a Morow prográdió (Neal Morse ajánlásával!) segítségével megismert új üdvöske, a Yak. És egy filmzene-album, aminek egy nótáját szintén egy rádióban hallottam, és már a hozzá tartozó filmet is beszereztem, és már meg is néztük: a River Queen.

Pacsirta még januárban részt vett az Egyetem által rendezett Médiabálon - ja hát még nem is írtam róla, a Filharmonikus Kórus oszlopos tagja -, és a fentebb már piedesztálra állított Geszti-Oláh-féle Magyarországot énekelték Forgács Péter győri színész kevéssé hathatós segítségével. Művészúr ugyanis nem vitte túlzásba a próbálást elmondás alapján, így aztán nincs mit csodálni rajta, hogy a nagy eseményen rosszkor lépett be a közös éneklésbe.

Erről az eseményről a tévében hallottam - amolyan félfüllel -, de nagyon jónak ígérkezik. Mindkét alkotóelemet imádom, Békéscsaba pedig a hab a tetején, hogy valami stílszerű hasonlatot mondjak :)

Igen, hát azt kifelejtettem a visszatérő, monumentális bejegyzésből, hogy tavaly november óta szombaton is dolgozom néhanapján: ha jól emlékszem, ez a mostani volt az ötödik ilyen, mióta könyvtárosként tengetem napjaimat. Rövidített nyitvatartással természetesen (bár korábbi kezdéssel, 8-12:30-ig), mindössze ketten tartjuk ekkor a frontot, és ez a régi épületben is így volt: egy kölcsönző és egy tájékoztató dolgozik. A dolog pikantériája abban rejlik, hogy ezeken a napokon raktáros sincs, így mindig a tájékoztatónak - jelen esetben nekem - kell lefutkosni a könyvekért, folyóiratokért, szakdolgozatokért. Ebből ezen a napon igen sokat kértek, úgyhogy igen mozgalmas volt a délelőttöm, ráadásul még fénymásolnom is kellett (pénztárgépben ez, ha jól emlékszem: oldalszám szorozva másolási díj (15 Ft), A4-es méret, majd végül kasszagomb. A késedelmi díjé egyszerűbb :P).

Egy hatalmas teherautóval elszállították az építészeti kiállítás installációját, előbb lecsavarták róla a plakátot, majd az állványt darabokra szedve cipelték ki a könyvtárból. Igen gyorsan eltelt ez a néhány nap, és - némi gúnnyal mondhatom - aránylag nyomtalanul is, nem láttam sosem túl nagy tömeget körülötte, talán csak a megnyitóra sereglettek össze valamivel többen.

Apropó kiállítás, ez még kimaradt: a Lion's Club jótékonysági kiállítását (április 8-május 1.) megtekintette az Omega együttes több tagja, ezt a szép bejegyzést a rendezvény vendégkönyvébe kanyarították :)

Délután gyors zuhanyzás, majd ebéd (abszolút takarékos módon, rizs, tükörtojás, nyakonöntve tejföllel, egyszerűen ISTENI!!!), délután pedig az Egyiptom hercegét néztük meg életem párjával, aminek betétdalát, a When You Believe-et ő is gyakorta énekelgeti :) Ugyan százszor kérdezgette tőlem film közben is, most is leírom: tetszik, bár több pontatlanságot felfedeztem benne. De úgy kell nekem. :P

(Gyors visszaugrás: még péntek este láttunk a tévében - bár nem végig - egy filmet, szerintem remekbeszabott paródia: a Katasztrófafilm. Noha a port.hu-n és az IMDb-n is szörnyű kritikákat kapott, szerintem egyszerűen csak nem kell komolyan venni. Természetesen, mint mindegyik másik kifigurázósdi, ez is csak akkor üt nagyot, ha az ember ismeri az eredeti alkotásokat, mint azt megtapasztalhattam az Űrgolyhók esetében. Nagyon kicsi voltam még, amikor először láttam, és még nem ismertem a Csillagok Háborúját. Jópár évvel később azonban igen kellemes perceket szerzett!).

Az estét egy másik régi-új hobbimnak szenteltem: a játékkönyveknek. Van ugye ez a Kaland - Játék - Kockázat sorozat, amiből már megvan néhány kötet (javarészt régi kisújbányai élményeknek köszönhetően haraptam rájuk, és gyűjtöttem egy ideig lelkesen őket), és most, hogy megismerkedtem a téma egy kiváló összefoglaló oldalával, újult erővel vetem bele magam a küzdelmekbe. A sorozat kitalált világának egy részletes atlasza is megjelent - Titán címmel -, ezt olvasgattam. A három fantáziaföldrész (Allansia, Óvilág és Khul) tájegységeinek részletes leírása, a teremtés legendái, a hatalmas világot benépesítő fajok jellemzése, a Jó és a Káosz erőinek bemutatása, továbbá a hétköznapi életre vonatkozó néhány tanács olvasható benne. Pacsirta számlájára írom, hogy a tudományos dolgok mellett mostanában ilyeneket is olvasok; ő tud olyan csodás meséket mondani esténként tündérekről, elfekről, manókról és koboldokról, hogy egyből elalszom :) (és ezt ne tessék félreérteni! Mondom ne!)

Na estére olyan szar kedvem kerekedett, ahogy azt kell, és hozzá még ez a szám jár a fejemben, tudom, hogy gáz vagyok, na...

A reggeli sorsolás eredményeként - kolléganőmmel már jó régóta így csináljuk - megint a keleti oldalra kerültem, most azonban laptopot is vittem magammal a pultba, hogy ne kelljen annyit szenvednem Sziporkával (az otthoni gépem beceneve után, szerintem erre is tökéletesen illik). Egyszer, ha majd nem látja senki, szétszedem és jól megnézem a konfigurációt, és megpróbálom eldönteni, hány évvel ezelőtt számíthatott ez jónak :)))

Lassan, de biztosan haladok az MTMT-s listámmal. Losoncz Miklós tanár úr rengeteg publikációval szolgálta az emberiség javát, könyvekkel, magyar és idegen nyelvű könyvfejezetekkel, kül- és belföldi konferenciaelőadásokkal és azok köteteivel, továbbá folyóiratcikkekkel, melyek körülbelül a hetvenes évek végétől datálódnak egészen napjainkig. Annyit beszéltem az MTMT-ről, hogy most már tényleg illik megmutatnom:

Folyóiratcikkek esetében ilyen űrlapot...

könyvek esetében pedig ilyet kell kitölteni. Nem muszáj mindet, de néhányat viszont kötelező. Van, amit csak átemelni lehet egy listából, ha pedig nincs benne, az szívás...

Így elmondva talán egyszerűnek tűnhet. Egyébként az is, a beírogatásban már nincs nagy truváj, a munkaidő két dolog miatt húzódhat (és többnyire: húzódik) el. Egy) mint említettem már, a szükséges adatok közül közel sem mind szerepel a publikációs listában, és kettő) erről is volt már szó, a lista 16 oldalas. Már most 182 alkalommal töltöttem ki ilyen vagy olyan űrlapot (könyvrészletek és hasonlók esetében, ha nincs szerencséje az embernek, a részletet tartalmazó dokumentum adatait is be kell írogatni, jó esetben ez átemelhető, ha elégedettek vagyunk a minőségével), szóval már kívülről fújom a szerkezetet, és még mindig hátra három-négy oldal, amihez még hozzá se nyúltam. Plusz a problémásak, amiket még egyszer át kell nézni.

Munka közben az informatikusok el-elsuhantak az asztalom előtt, kis netbookokkal a kezükben. Aztán kiderült, hogy miért: végre wifi-routert telepítettek a könyvtárba! Erről én a kölcsönzőpultra helyezett tájékoztató papírról értesültem, amelyen az érdeklődőket erre a webcímre irányítják, ahol minden szükséges adatot, beállítási segítséget megtalálnak.

Az informatikai igazgató büszkén mutogatta nekem az Ekahau által készített HeatMapper nevű programot. Első látásra megtetszett. Egy ingyen letölthető kütyüről van szó, amely, alkalmas (wifi-érzékelővel felszerelt) számítógépeken képes feltérképezni az elérhető hálózatokat, és ezt grafikusan meg is jeleníti. Magyarán mondva, előttünk volt a könyvtár földszintjének térképe, és foltok jelölték a hálózatok  által lefedett részeket. Az adatokkal való feltöltés úgy történik, hogy az ember egyszerűen körbejár a számítógéppel.

A progi ráadásul berajzolja a térképbe a wifi-eszközök helyét, érzékeli a biztonsági beállításokat, megtalálja a szabad hozzáférésű hálózatokat, és már több mint százezren használják - a honlapjuk szerint. Nagy kár, hogy a laptopomon nincs wifi, és sajnos még Neptun-kóddal se rendelkezem, ami pedig a belépés feltétele lenne. Na majd szólok az illetékesnek, a telefonomon tudnék netezni, az pedig jó lenne :)

Na valahogy így. A vonal a járkálásunk útvonalát mutatja

(kép: Ekahau)

Nagyfőnök még a hét elején küldte körbe levélben, hogy a veszprémi székhelyű, s elsősorban külföldi folyóiratok magyarországi forgalmazásával foglalkozó Interacta Kft. rendezvényre invitálta ügyfeleit (a könyvtárakat), s a rendezvényt itt tartják nálunk, az Egyetemi Könyvtárban. Ma délutános voltam, úgyhogy mire beértem, már javában zajlott az első szakasz: a vendéglátás. Aztán mikor felültem a tájékoztatóba - míg a többiek ebédeltek -, Nagyfőnök körbevezette az érdeklődőket az épületben, a veszprémi, debreceni, nyíregyházi és győri könyvtárosok pedig lelkesen nézelődtek, fényképezgettek. A nap további részében egyébként előadást hallhattak a könyvtárról, megtekinthették az egyetemet, és még a városba is elkalauzolták kedves látogatóinkat.

Ez a díszes hirdetőtábla állt a kölcsönzőpult mellett

Délután MTMT-ztem, a MATARKÁ-t, az OSZK, az FSZEK katalógusát, néha még a WorldCat-ot is használva próbáltam ellenőrizni a publikációk adatait, többnyire rendben voltak, de előfordult, hogy a folyóiratcikk-adatbázis készítői vitték fel hibásan az adatokat, és a publikációs lista volt jó, de én erre később jöttem csak rá, mikor tételesen végigböngésztem az egyes példányok tartalomjegyzékét a gépen. Tegnap ráadásul az összes eddig felvitt rekordomat javíthattam ki; későn láttam meg ugyanis (jó, kiment a fejemből, mert biztosan említették már, sőt a használati utasításban is szerepel), hogy a szerzőneveket vezetéknév + keresztnév első betűje formátumban kell(/ajánlott) felvinni, azaz a helyes megoldás Losoncz M lett volna.

Már a Facebook-ra is feltettem, de itt is írok róla, hogy a Prospero internetes külföldikönyv-áruház mostani hírlevelében igen érdekes könyvet találtam: David Stern művét, a Competencies for Science Librarians (azaz nagyonszabadfordításban Kompetenciák szakkönyvtárosoknak) címűt. Noha csak 210 oldal, eléggé megkérik az árát, valamivel több mint 24 ezer (!) forintot kell fizetnie annak, aki rászánja magát, hogy ezeket az ismereteket elsajátítsa. A tartalomjegyzék alapján szó esik benne a metaadat-szabványokról, könyvtári menedzsmentről, a csapatmunka megszervezéséről, statisztikák összeállításáról, sőt a humorról is!

Na ezt aztán nem vitték túlzásba. Pedig azt hittem, hogy valami színes-szagos borító képét tehetem be ide :P
(books-express.co.uk)

Levelet kaptam Tóth Mátétól, az OSZK és a Könyvtári Intézet munkatársától, és egyszemélyben a pécsi egyetem oktatójától, egy meghívót, melyben a soron következő K2 szakmai napra invitál. Az alkalomnak Egyetemi technológiai kutatások a könyvtárosképzésben lesz a címe, és azért örülök külön a meghívásnak, illetve a rendezvénynek, mert Máté és fiatal hallgatói a könyvtári blogok látogatottságáról és virtuális közösségitér-mivoltáról írtak egy cikket a 2011/1 Könyvtári Figyelőbe, amelyben az én TMT-s cikkemre is hivatkoztak. Nagyon szeretném meghallgatni őket :)

Továbbá ideírom, hogy ne felejtsem el: ebből a BME-s Érzékelők és beavatkozókból nagyon kellene egy példány, rengetegen keresték már, és egy sincs a könyvtárban...

21:01

Most jöttünk haza gázpalack-vásárlásból. Tegnap este elég éhes voltam, úgyhogy Pacsirta tanácsára nekiálltam tésztát főzni, és persze hogy akkor fogyott ki a már eléggé ürülőben lévő palack. Ma viszont szerencsésen megjött a fizetésem, így ezt el tudtuk rendezni: előzőleg megvacsoráztunk a Hullámban (bolognai + gyros tál + korsónyi csapolt Borsodi, mert megérdemlem), aztán hazajöttünk az üres palackért, és a közeli benzinkútnál kicseréltük. És itt láttunk egy ortodox zsidó öregurat, hosszú szakállal, kipával és imasállal. Nagyon meglepődtem, mert ortodoxokat eddig kizárólag Budapesten, a hetedik kerületben láttam, vidéken még az osztálykirándulások során sem, pedig ott a suli természetéből adódóan gyakorta mentünk zsidó kapcsolattal bíró helyekre.

Ez a Dalriada-szám járt az agyamban egész este, meg az alapja:

A csikósok, a gulyások kis lajbiban járnak
Azok élik világukat, akik ketten hálnak
Lám, én szegény parasztgyerek, csak egyedül járok
Akármerre kaparászok, csak falat találok

Mindennek van szeretője, csak énnékem nincsen
Kinek kettő, kinek három, nekem egy se nincsen
Ha az Isten egyet adna, tudom, megbecsülném
Kezét-lábát összekötném, a füstre föltenném
Le-levenném, jól megverném, s újra visszatenném
Le-levenném, jól megverném, s újra visszatenném

És igen, igen, igen, igen! Ma egy éve, hogy elkezdtem a munkát a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtárában, egy éve, hogy megismerkedtem a többiekkel, novemberben pedig egy új kollégával is, aki ráadásul a férfimezőnyt erősíti, így már hárman toljuk a könyvtár szekerét képletesen és néha valóságosan is :)

Március elseje óta... Amíg a régi épületben melóztunk, tűkön ültem már, hogy mikor költözünk át. Most már egy kicsit hiányzik; Nagyfőnök ma írta, hogy az egykori emeleti szintre beköltöztek az utódaink...

Sok élmény ért, pozitívak és negatívak egyaránt, lelkesítő és csalódást okozó események is történtek ezalatt az egy év alatt. De talán olyan mozgalmas volt, mint amilyen talán nem is lesz többé.

Ma a nyugati oldal sötétjében (azért nem írom, hogy hűvösében, mert nem az: az ablakot nem lehet kinyitni, és a duruzsoló légkondi ellenére megsültem) továbbra is az MTMT-vel molyoltam, délután pedig - a jeles nap tiszteletére - elfogyasztottam egy sört, csokit majszoltam, végiglapoztam Simon Tofield könyvét, a Simon's Cat-et...

...ez pedig egy letölthető papírkivágó, ami már a szekrényünk ajtaján díszeleg :D

...este pedig Poirot-t fogok nézni a Story4-en, az Elrabolt miniszterelnökről még csak nem is hallottam eddig. (Pár perccel később már más a helyzet: utánanéztem, a Poirot munkában c. gyűjteményes kötet részét alkotja, és nem is olyan hosszú - még van egy órám elolvasni :D)

Sokan keresik a Harvard Business Review magyar változatának egyes cikkeit: a 2010/7-8-as számból, illetve a 2009/3, 4 és 11-ből fénymásoltatnak, valami vizsgához szükségesek ezek az írások. Nekem meg azért szükséges ez a bekezdés, hogy el ne felejtsem, és ne teljen megint percekbe összeszedegetni ezeket a lapszámokat :))

Címek:

A Fiat gyökeres átalakítása
Ne vigyük túlzásba az erősségeink használatát!

A globális vállalkozó
Amikor nem szabad globalizálódni

10 trend, amelyre figyelnünk kell

A kínai szabályok
Tanulni a kínaiaktól
Indiai leckék a vezetésről

Bizonyám, ma engem szerencséltetett a rendkívüli beosztás: fenn ültem a tájékoztatópultban reggel 9-től egészen este hétig. Nagyon izgatott voltam délelőtt, mert a HunTékások visszajeleztek: elküldték a végleges verziójú kliensprogramot, a hozzá tartozó nyilvános hozzáférésű katalógust (OPAC) és a szintén megrendelt JaDoX elektronikuskönyvtár-modul felületét is. Gyorsan fel is telepítettem a tájékoztató laptopra az útmutatás alapján, és teljesen jól működött, a héten - vagy talán a következőn, de akkor biztos - felteszem a többi masinára is a könyvtárban, hadd gyakoroljanak a kollégák is tovább.

A keleti tájékoztatópult, szűkebb munkahelyem

Tulajdonképp egész nap az MTMT-vel foglalkoztam: Losoncz Miklós különféle könyvrészleteit, és ilyen-olyan folyóiratcikkeit vittem föl, több oldalon keresztül sorakoznak ezek a listában (16 oldalon, egészen pontosan).

Közben megnyitották a földszinten a kiállítást, mérsékelt közönség előtt, amiből sajnos nem láttam sokat, mert délután egyedül felügyeltem az emelet biztonságára:

De ezt a fotót azért felteszem, mert megígértem. Még tegnap készült...

Ez pedig az egész tárlat "programcikke"

Aztán böngésztem a neten kicsit, és olyan kifejezést találtam, ami méltó a megcápásodikhoz: a lecirmant.

Végül, hazafelé sétálva a hosszú nap után az alábbi táblakombináción akadt meg a szemem (a busz esküszöm, hogy véletlenül került rá, bár ez a múltamat ismerve nehezen hihető, tudom :D)

Na akkor hogy is van ez a biciklikkel?

Este pedig Cirmancsommal néhány csomag ruhát vittünk a Kálóczy téri templomhoz.

Ezt pedig szintén tegnap készítette életem párja, arról, hogy vadul nyírom a füvet. Hiába próbálgatott meggyőzni, az sem segített, hogy úgy kell csinálni, mintha gyerekkocsit tologatnék, makacs voltam és úgy nyírtam, ahogy nekem jó :P

A Webes kompetenciák című továbbképzés harmadik, és egyben utolsó hetében járunk. Kolléganőm reggeltől estig a nyugati tájékoztatópultban dolgozik, én pedig a keleti oldalon szenvedek az egyik linuxos istencsapásával, amelyre már több alkalommal kimondták az áment. Még azért tartja magát, nem kell kevesebbszer, se többször újraindítani, mint eddig (ez napi 20-30 alkalmat jelent).

A reggelt kis rakodással kezdtük: egy szakminisztériumi delegáció érkezését harangozta be másnapra Nagyfőnök - rendet kell hát tenni, így néhány, máshol el nem férő bútort a raktárba tettünk. Ezután előbújtam a föld mélyéből, és csodálkozva nézegettem a leendő fénymásoló helyén felállított tereptárgyat: építészeti kiállítás (Interaction Architecture) készül nálunk. A megnyitót holnap tartják, én már készítettem néhány képet, amit hamarosan be is mutatok. Vándorkiállításról lévén szó, a tárlat csak ezen a héten tekinthető meg nálunk, utána továbbviszik.

Aztán felültem tájékoztatni. Gyorsan átnéztem az Új Könyveket - ha még nem említettem volna, a könyvtár dolgozói minden számot átnéznek. Eldöntik, mi érdemes a megvételre, mi passzol leginkább a gyűjtőkörbe; ami megtetszik, azt a megvásárlandó példányszám feltüntetésével jelöljük meg, és Nagyfőnök adja rá végül áldását.

Egy olvasónk a Titok című könyvet kereste, én pedig visszakérdeztem, szinte reflexből, hogy "a Rhonda Byrne-féle?" Nos nem, nem erről volt szó, hanem Kenneth Blanchard hasonló című alkotásáról, én pedig megfogadtam magamban, hogy több ilyen kényelmetlenséget okozó kérdést nem teszek föl :)

Amit a nagy vezetők tudnak és tesznek

Helyette inkább gyorsan, egy rövid szünettel tarkítva átnéztem a polcaimat (13-14., környezetvédelmi, matematikai, csillagászati könyvek és egy kis fizika tartozik ide), néhány apróbb sorrendi zavartól eltekintve rendben volt, nem nagyon bolygatják ezeket.

A földszinti folyóiratpolcot még a délelőtt folyamán megtöltöttük az eddig az emeleten heverő napilapokkal és hetilapokkal, továbbá néhány külhoni, de magyar nyelvű folyóirattal, amelyek beszerzését az NKA támogatja (ilyenek, hogy Aracs, Gömörország, Látó, Szőrös Kő stb.), és persze gyorsan értesítettük is róla az olvasókat.

Akár hiszitek, akár nem - lassan az első évfordulóhoz közeledve -, újra itt vagyok, én a törökülős könyvtáros, immár az ország egyik legszebb, és (leendő) legmodernebb könyvtárából jelentkezem! Igen, a Széchenyi Egyetem könyvtára február közepén átköltözött a frissen épült Inno-Share épületbe (a sejtelmes és minden bizonnyal igen modernül hangzó név vélhetően az innováció és a megosztás kombinációjából keletkezett, és így utólag végiggondolva még a találó jelzővel is illethető). A futurista betonhasáb ugyanis magába foglalja a könyvtárat és az egyetemi Tudásmenedzsment Központot - az információk két legnagyobb csomópontját ebben a felsőoktatási komplexumban.

Nem is tudom, hol kezdjem el. Igazság szerint tegnap óta gyűjtöm az információmorzsákat egy Jegyzettömb-fájlba, amiket most egymás után fogok írni, és végül sorbarendezem. Így tehát Ti, kedves olvasók, a végleges, időrendi formát fogjátok látni. Eléggé töredékes és zakatolós lesz, amiért előre is elnézést kérek.

Az első emlékem, hogy november 30-án EBSCO-adatbázis tréningen vettünk részt az egyik kolléganőmmel a FSZEK dísztermében, ahol Jan Luprich (cseh, de egész jól tud magyarul is) régiós értékesítő röviden bemutatta a rendszerbe integrált adatbázisokat, majd keresési gyakorlatokat végeztünk.

Jan Luprich. A képet nem én készítettem, ráadásul nem is új - 2009 novemberében kattintották, amikor Luprich a SOTE könyvtárában járt, hasonló tematikájú előadással

December 14-én ismét csak Budapestre látogattunk az Egyetemi Informatikai Központ igazgatójával és kedves nejével: a Videotorium elnevezésű felsőoktatási videómegosztó portál üzemeltetője, a NIIF szakmai napot szervezett, ahol számos érdekes, informatikai-pedagógiai témájú előadást hallgathattunk meg, s nagy élmény volt számomra, hogy összefuthattam régi egri tanáraimmal is :) Odafelé és visszafelé is trolival mentünk, és iszonyatosan hideg volt, viszont a helyszínen nagyon jól tartottak bennünket! :)

Januárban volt az egyetemen a Nyitott Kapuk Napja, ahol munkatársaink is képviseltették magukat - noná, hogy a legcsinosabbak! :) - és az érdeklődőknek mindent elmondtak a könyvtárról. Színes-szagos PPT-t is vittek magukkal, visszatérve pedig lelkesen mesélték, milyen sok kérdést kaptak.

Csendélet szerzeményező könyvtárossal

A várttal ellentétben, a felújítási munkálatok ütemezése miatt végül februárban kellett átköltöztetni a könyvtárat az új épületbe, ezt egy november közepi (19.) értekezleten közölték velünk. A következő napok enyhén szólva is próbára tették mindannyiunk idegeit - kiválogattuk és átrendeztük a folyóiratokat, kipucoltuk a raktárból a fölösleges holmikat, elszállíttattuk a bútorokat, és végre kiürítettük a lépcső alatti raktárat. A tényleges költözést végül két hét alatt (igaz reggel 6-tól este hatig nyomtuk) lerendeztük a nagykovácsi székhelyű M-Pakk Bt. segítségével, ezalatt olyan kifejezéseket tanultunk meg, mint az áthármazás vagy a slejfni vagy a tökömlöttye kölyök :D Pacsirtám is jött segíteni, jutalmul - az elmaradhatatlan anyagi javadalmazáson kívül - mindketten kaptunk egy, a céget népszerűsítő szürke pólót.

Az első néhány napot a régi könyvtárban töltöttük a könyvek, folyóiratok, szabványok ládába pakolásával. Este átlátogattunk az új helyre, s megdöbbenve vettük tudomásul, hogy nem elég nagy a polcok magassága a folyóiratoknak: át kellett tehát állítani őket, ami szintén elvett egy kis időt a pakolástól, s finoman szólva is ránk hozta a frászt. Az utolsó napon még a lift is elromlott, úgyhogy a teherlifttel kellett leküldeni a ládahalmokat a végleges helyükre. A szépirodalmat, továbbá a műszaki tudományok egyes részeit (621.3-621.39, ha jól emlékszem) ráadásul két helyről rakták ládába, és mivel kirakodáskor nem voltak sorban, össze is kellett olvasztani a két állományrészt. Nagyon pepecselős munka, jó pár napba beletelt, amíg végeztünk vele. Előbbit a költözés befejezése után közvetlenül, a másikat valamivel később abszolváltuk.

A költözés után a következő feladatunk az volt, hogy dokumentumainkat ellássuk állományvédelmi címkékkel. Még a régi könyvtárban (egész pontosan november 22-én) megbeszélést tartottunk a témában, melyre a címkéket gyártó cég képviselője is eljött, megmutatta, hogyan kell beleapplikálni az apró eszközt a könyvekbe. Ezt a módszert (dróttal húzzuk be a gerincbe, majd nyomjuk rá) végül bonyolultnak és lassúnak, sőt több helyen alkalmazhatatlannak ítéltük, ezért a könyvek hátsó borítójának belső oldalára helyeztük el ezeket a fehér ragadós micsodákat. Be- és kikapcsoló berendezés is tartozik hozzájuk, kölcsönzéskor az egyiken húzod végig a könyvet (ekkor sípol), visszavételnél a másikon (ekkor viszont néma marad).

A szabadpolc dokumentumainak felszerelésével aránylag hamar végeztünk, majd gyorsan osztólapokat nyomtattunk, a tárgyköröket kiragasztottuk a polcok végére, és a könnyebb eligazodás érdekében magukat a polcokat is megszámoztuk.

A raktár már nagyobb falat volt, ráadásul a felcímkézéssel párhuzamosan két további műveletet is kellett végezni az itteni állományrésszel. Egyrészt le kell válogatni, hogy mi az, amit megtartunk belőle, és mi az, amit elavulás okán leselejtezünk; a polcon maradókat ezután kék színcsíkkal meg kell jelölni. Emellett pedig minden dokumentum lelőhelyét, ami a raktárba került, az Alephban módosítani kell: Emeletről és Földszintről Raktárra. Mert hát úgy esett, hogy az új könyvtárban valamivel kevesebb szabadpolc-folyóméterünk lett, mint a régi helyen.

Eredetileg - a kevés hely miatt - úgy döntöttünk, hogy szépirodalmat csak a raktárból fogunk szolgáltatni, szabadpolcra egyáltalán nem teszünk belőle. Aztán valaki másként határozott, persze akkor, amikor már az egész, olvasók elé tárt állomány a polcokon volt. Így tehát az egészet odébb kellett rakodni, ami szintén nem kis meló volt, el is tartott körülbelül két hétig.

Az új könyvtárban - a méretekből adódóan - a tájékoztatóknak állandóan járkálni kell, hogy az olvasók érezzék a munkatársak jelenlétét, és hogy tudják, nem tehetnek meg akármit :) Be van kamerázva az épület, de akkor is. Egyébként szeretem megmozgatni a lábaimat, a sok üléstől igen el tud gémberedni.

Könyvtárunk - milyen öröm - hatalmas redőnyökkel van felszerelve, amelyek nagyjából úgy működnek, mint a hannoveri villamosok fényérzékelős utastéri lámpái. Magyarul: kiszámíthatatlanok. Az irodában fényviszonyoktól függetlenül minden reggel ugyanabban az időben automatikusan lehúzódik a roló , amelyet aztán egy kapcsolóval kell visszazavarni normál állásba, ha látni is akarunk valamit. Ugyanez a helyzet az épület két szárnyán, kívül elhelyezett nagylamellás eszközzel, a leglehetetlenebb időpontokban zárnak be ezek a futurista zsaluk, ilyenkor le kell telefonáljunk a kölcsönzőpultba, hogy ugyan csináljanak már velük valamit.

A nyitás napján - március elsején - egymás után két áramszünetünk is volt, ami a tájékoztatópultban lévő egyik gép halálát jelentette: ki is cseréltük az egyik olvasótérben lévő Linuxos csodára, így addig, amíg az új gépeink meg nem érkeznek, azzal tájékoztatunk. (Egyébként ezekben a régi gépekben totálisan lemerült az alaplapi elem, így még a rendszeridőt is elfelejtették; engem szalajtottak a boltba új gombelemekért, hogy kezdhessünk velük valamit. Jó, mondjuk az is az én hibám, hogy amikor megkértek bennünket, hogy négy gépet hozzunk át a régiek közül, a Linuxosakat választottam, mivel megbízhatóbbnak ítéltem őket a windowsosaknál. Tévedtem.)

Az első hetekben a tájékoztatók dolga volt az, hogy gyorsan rendbetegyék a könyveket, ezt azóta a raktárosok hatáskörébe utalták. A cél az volt, hogy katonásan egymás mellett álljanak, és nagyon ki se lógjanak a polc síkjából. Havonta egyszer pedig mindenki két-két polcot köteles átnézni raktári rend szempontjából is (ez nyolcvan polcfolyómétert jelent, és normál tempóban másfél-két óra alatt lehet vele végezni, lelkiállapottól függően).

A beosztás, mivel - már említettem - nagyobb az épület és több embert igényel, lényegesen módosult: a Tájékoztató Osztály munkatársainak két délutánt is kell vállalnia, azaz kétszer jövünk délelőtt 11-re és maradunk bent este hétig (én jelen esetben kedden és csütörtökön).

Ruhatárunk az új helyünkön nincsen, helyette piros és lila szekrények váltogatják egymást ízlésesen, amelyek zárja százassal működik. Többször is előfordult már, hogy az olvasó megpróbálja ezeket kijátszani, és mindenféle hasonló tárgyakat, alátétet, gombot, TESCO-s kocsihekkelő fémlapot stb. helyez a zárba, amitől az naná hogy elromlik. Vagy az is előfordult, hogy mikor nagy nehezen kinyitottuk a beragadt zárat, két százast is találtunk benne.

No és most a legnagyobb falat: a HunTéka. Ez az integrált könyvtári rendszer lesz az utódja a gépeinken több évig szolgálatot teljesítő Aleph 500-nak. A dolgot már régóta tervezgettük, és most jutottunk el a megvalósítási fázisba. Nagyfőnök felkért rá, hogy legyek én az egész rendszer adminisztrátora, aminek hatására mint az őrült kezdtem el bújni a használati útmutatókat, amelyek egy-egy modul működését írják le 4-215 oldal terjedelemben. Aztán következett egy többoldalú informatikai megbeszélés, ahol a Monguz Kft. emberei mellett az egyetemi honlapot fejlesztő InfoArtNet Kft. emberei, és az egyetem informatikusai mellett én is jelen lehettem. Noha nem volt haszontalan a jelenlétem, a túl magasfokú informatikai témák miatt kevésbé tudtam beleszólni. Szó esett egyetemi címtárról (LDAP), SSO-ról (single sign-on) és hasonlókról. Ez utóbbi azt jelenti, hogy egyetlen bejelentkezéssel egy egész sor honlap védett tartalmai elérhetők lesznek; ez a hozzáférés pedig vélhetően a hallgatók és oktatók Neptun-kódján fog alapulni.

Aztán a következő alkalommal (hetekkel ez után) jött a következő lépcső: a könyvtár dolgozói itt már aktívabb részvételt vállaltak: a HunTéka részéről ezúttal Pancza János operatív igazgató, Demel Anna könyvtári informatikai tanácsadó és Lengyel Mónika konverziós szakértő voltak jelen. Röviden bemutatták az IKR moduljait és szó esett lényegi, az adatbázisunkat érintő kérdésekről, MARC-mezők szintjén. Kaptunk egy demóváltozatot a fejlesztőktől, egy szabadon túrható adatbázissal. Jó hasznát is vettük a későbbi gyakorlás során.

Legközelebbi találkozásaink alkalmával (május 25-én és 27-én) a katalogizálás és kölcsönzés modul működését mutatta be nekünk részletesen ismét csak Demel Anna, aki - idézem: "talán a legjobban ismeri a HunTékát". Nagyon szimpatikus a rendszer (bár a kinézetén szvsz lehetne csiszolni kicsit), elsősorban a számos helyszíni beállítási lehetősége és az egyértelmű kezelése miatt. Gyakorlatilag mindenben a könyvtáros keze alá dolgoztak a programozók. Amire meg nincs megoldás, azt egy zárt fórumrendszerben, a MAIA-ban igyekeznek megválaszolni.

Az egyik személyes kedvencem. Legapróbb részletekig szabályozható az egyes dokumentumtípusok majd' minden tulajdonsága

Április 19-én futóversenyt rendeztek a Püspökerdőben. Az egyetem dolgozóit is mobilizálni kívánták ezzel, így a szabályok értelmében a legtöbb embert felvonultató szervezeti egység megkapja a dicsőséggel együtt járó vándorserleget. A tavalyi verseny után ez a serleg a könyvtár kollektívájához került, idén azonban - dacára annak, hogy most is szép számmal indultunk - a Felnőttképzési Központ elhódította tőlünk, többek szerint nem éppen sportszerű körülmények között. Na mindegy, én abszolút sikerként értékeltem ezt a napot, a mezőny közepén értem célba, a Sportidő.hu (chipes időmérést alkalmaztak!) szerint 152. férfiként, 13. dolgozóként, 35 perc 20 másodperc alatt lefutottam az 5600 métert. És utána még hazabicikliztem, frissen szerzett oklevelemmel :)

Április legvégén MTMT (Magyar Tudományos Művek Tára)-tutoriálon vettünk részt néhány kollégámmal az Apáczai főépületében. Patinás épület, labirintusszerű belsővel és zseniális, modern, padlástéri könyvtárral (különösképpen a natúr faszínű felületek ragadtak meg). Balázs András, a rendszer intézményi adminisztrátori kérdéseivel foglalkozó képviselője részletesen ismertette a jelenlévőkkel, hogyan lehet a saját szervezeti struktúránkat felvenni, majd ehhez hogyan lehet személyeket rendelni, végül ezen személyek publikációit felvinni. Az első szerző, akivel nekem majd dolgozni kell, Hardi Tamás.

Nagyfőnököm május végéhez közeledve megbízott vele, hogy egy másik oktató, Losoncz Miklós publikációs jegyzékét is felvigyem, el is küldte a szükséges adatokat. Ez az első alkalom, hogy az adatbázisban is dolgozhatok: a közlemények listája mellett végre belépési adatokat is kaptam. Izgalmas és tanulságos egy frissen indult (pontosabban frissen új formát öltött) információtárban tevékenykedni: az előre adott űrlapszerkezet aránylag kevés hibalehetőséget rejt magában. A legnagyobb izgalmat a publikációs jegyzékből hiányzó adatok előteremtése, valamint a hiányzó közlemények felderítése jelenti, ami megnöveli a munkaidőt.

Május végén közös végiggondolás után, de döntően Kisfőnök és egy másik kolléganő javaslatára átrendeztük az irodát - körülbelül három hónapig bírtuk, hogy nem férünk hozzá az ablakhoz, továbbá hogy egymáson keresztülmászva tudunk csak az íróasztalunkhoz huppanni.

Így tulajdonképp a baloldali fal mögött található iroda tükörképe lettünk. Csak ott alkalmasabb helyen van a szekrény, és nekik nem kell a CD-gyűjteménynek is helyet találni...

Kisfőnököm rövidesen elkészül az amerikai elnökmerényletekről szóló könyvével, amelynek - nagyon megtisztelő :) - én lehettem a korrektora. Fejezetről fejezetre haladtam, még a régi épületben kezdtük a közös munkát, és mostanra készültünk el vele. Apróbb elgépeléseket, szórendi problémákat és néhány értelmezési nehézséget javítottam ki. Már nagyon várom a kész anyagot - remélem, hamar talál rá kiadót!

Három héten keresztül tartott a Könyvtári Intézet Webes kompetenciák a könyvtárosszakmában című képzése (május második felében). Két fiatal és két kevésbé kollégám vett rajta részt. Képeket, videókat, híreket osztottak meg, blogoltak és mikroblogoltak, közösségi oldalakkal, telefónia-szoftverekkel stb. ismerkedtek meg a hat nap alatt. A Tájékoztató Osztály két maradék tagja (én és egy kolléganőm) hétről hétre reggeltől estig a pultban ült, helyettesítendő a ziskolában lévőket. A pályázaton nyert pénz szerencsére kellőképpen kárpótol minket, engem pedig pluszban még az is, hogy információkat szerezhetek a képzésről, hiszen két olyan illető, Paszternák Ádám és Takács Dani tartja, akikről nagyon sokat hallottam már a szakdolgozatom készítése közben - és utána is.

Be lettem vonva a könyvtár honlapjának fejlesztésébe is - CMS-alapú portálról van szó, ami alapvonalaiban hasonlít a Joomlára, így nem volt nehéz dolgom a megtanulásakor. Éppen most zajlik az átállás egy új verzióra, az egyetem így sorra szervezi a képzéseket a különféle szervezeti egységek weblap-adminisztrátorainak (egy alkalommal a tervező céghez is ellátogattunk). Egyelőre a régi honlapon dolgozunk, de ez már nem lesz sokáig így. Már felvittem néhány hírt :) Ezen kívül néhány kolléganőmmel együtt tematikus linkgyűjteményt dolgoztunk ki, amelyben tanulást segítő információk, de általános adatbázisok, győri élettel kapcsolatos weblapok, és szórakozási lehetőséget biztosító egyéb honlapok találhatók. A gyűjtemény létrehozása hasznos volt, mert gyakorolhattam vele a menüszerkezet kialakítását, és mulatságos, mert minden honlaphoz egy rövidke ismertetőt is írtam, igyekeztem előtérbe helyezni a szellemességet (hol sikerült, hol nem).

Ja és itt illik elmondanom, hogy előkészítettem a bevezetendő online tájékoztatás informatikai alapját, még március végén. Az eredeti terv az volt, hogy április elsejével el is indítjuk ezt a korszerű szolgáltatásunkat, de a weblapfejlesztők malmai igen lassan őrölnek. Ma már tudom, hogy meg kell várjuk, amíg használatba vesszük az új könyvtári honlapot. Kár, hogy ezt akkor nem tudták mondani...

Ezt fogják látni az olvasóink. Hogy mikor, az jó kérdés...

Van már Facebook-oldalunk is (március 17. óta), amelyet igyekszünk minél gyakrabban frissíteni, igen változatos témákkal. Bár többnyire a rendezvényeinkről adunk hírt rajta, és az olvasók elé tárjuk médiamegjelenéseinket is, ha esetleg máshonnan még nem értesültek volna róluk.

Május végén új bútorokkal is gazdagodtunk: a földszintre került egy folyóiratpolc, szereztünk továbbá polcokat a kölcsönzőpultba - ahová a könyvtárközi kéréseket, előjegyzett könyveket, raktári kéréseket tesszük -, a tájékoztatópultokba, továbbá két új asztalt helyeztünk a folyosók északi végébe. A bútorok mellett - a régi pótlására - új, korszerű pénztárgépet is kaptunk, amelynek a kezelését most tanuljuk. Ezzel adminisztráljuk a késedelmi díjakat, az elveszett olvasójegyek pótlását, továbbá a fénymásolást.

Mivel már aránylag nagy a raktárunk, jóval több szakdolgozat fér el benne. Az igazgatási épületben több helyen is őriztek még diplomamunkákat az 1980-as évektől egészen 2010-ig: ezeket kellett átfuvarozni hozzánk. Egy megbízható, könnyen kezelhető kézikocsit vittünk magunkkal, amelynek felületébe egy Audi-jel nyomódott még a távoli múltban, így aztán a kollégák között is csak Audi néven ismert. Fel a hatodikra, megpakolás, le a földszintre, át a könyvtárba, le a raktárba. És így tovább. Két kupacba halmoztuk őket: a 2000-nél újabbak felkerültek a polcra, a régebbieket pedig egyelőre külön tettük, sorsuk későbbi döntések függvénye.

11496 diplomamunka. Persze összességében, a képen körülbelül 2500 látható

A könyvtár - a nagy érdeklődésre való tekintettel - előfizetett a Magyar Online Szabványkönyvtár szolgáltatásaira. Ebben a Java-alapokon működő gyűjteményben az MSZT által kiadott, érvényben lévő és visszavont szabványok tematikai alapon és azonosító alapján egyaránt kereshetők, és megtekinthetők, másolni és nyomtatni viszont nem engedi őket a rendszer. Első alkalommal megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy az olvasói gépeken nincs meg a szükséges Java-környezet, valamit tehát tenni kellett: Linux alatt nem olyan egyszerű a dolog, mint kéne, de több próbálkozás után végül úrrá lettem a helyzeten, és mindegyik gépre felpakoltam a Java-plugint, és most már akadálytalanul használható (kivéve, ha lefagy a rendszer, amit sajnos elég gyakran megtesz).

Csapatépítő tréninget is tartottak nekünk: kétnapos képzésen vettünk részt a Sokorópátka mellett elhelyezkedő Sokoró Fogadóban: nagyon hangulatos hely, remek konyhával, barátságos árakkal. A foglalkozások nagyon tartalmasak voltak, elméleti és gyakorlati szakaszok váltották egymást: pl. űrjárművet kellett építeni, amellyel egy tojást kellett ledobni a másodikról, cyber-névjegykártyát készíteni betűk és számok használata nélkül, vagy éppen eldönteni, milyen alkotóelem lennénk egy házban.

Az igen hasznos és igen mély beszélgetéseket jelentő első nap után pingponggal, csocsóval és hasonló sporttevékenységekkel múlattuk az időt, majd miután ebben is elfáradtunk, visszamentünk az éttermi részbe, ahol kis sörgőzös vitába szálltam Nagyfőnökkel a könyvtárosdiploma értékét illetően.

A könyvtárépület több ízben adott helyt különféle rendezvényeknek is. Volt itt már Lion's Club jótékonysági festménykiállítás, fotókiállítás, de a falak látták már a mi projektnyitó rendezvényünket is, és tanúi lehettek annak is, hogy a Revita TV meg egy másik csatorna forgatócsoportjai keresztül-kasul járják a könyvtárat kameráikkal. De azt is megfigyelhették, hogy ellátogat hozzánk Pokorni Zoltán, sőt az egyetem rektora is felkeresett minket több ízben. Egy alkalommal (ami a rendezvény történetében az ötödik) a Gépészmérnök Hallgatók Országos Konferenciáját is itt rendezték nálunk, április első napjaiban. A könyvtár egyik szárnyát (a nyugati oldalt) ezért le kellett zárni az olvasók elől, és csak mi, tájékoztatók mentünk át, ha valakinek onnan volt szüksége valamire. Hiába csuktuk azonban be az ajtót, torlaszoltuk el az átjárófolyosót, néhány olvasó még így is át-átszökdösött, s még az sem jelentett teljes biztonságot, hogy kiírtuk öles betűkkel, hogy ZÁRVA. Én magam is többször emlékeztettem a szervezőket, hogy a szint bejárati ajtaját lehetőség szerint tartsák csukva.

Két kollégám (az egyik Kisfőnök volt) négy könyvtárhasználati órát tartott négy győri középiskolában: ennek témakörei az általános könyvtári ismeretek, valamint a Google használata voltak. Ősszel még találkozunk velük, viszonozzuk a vendégszeretetüket, a kihelyezett órákért cserébe ők is ellátogatnak hozzánk a könyvtárba.

Időnként dögmelegben dolgozunk, noha mostanában elkezdtek légkondit szerelni - a szerverszobába került egy, és mintha a nyugati tájékoztatópult fölött is duruzsolna valami, bár nagy hatása érzésem szerint nincs. Ha már elviselhetetlen a hőség, le lehet menni a földszintre, és a bejáratnál elhelyezett italautomatából vett forró italokkal fenékig üríteni a keserű poharat.

*          *          *

Itt vesszük fel a történet elejtett fonalát, következik a 243. nap, és mintha mi sem történt volna, folytatom az írást.

A mai délutánon temetésre mentünk. Egy nagyon kedves kolléganő édesanyja hunyt el aránylag rövid betegeskedés után, tulajdonképpen már számítani lehetett rá. Az idős asszony az 1930-as évek elején született, 1950-ben kötött házasságot választottjával, s két gyereket nevelt fel. A tanítás volt az élete – mint mondták neki: a bölcsődet katedrán ringatták –, érzelmeit pedig gyakran adta ki a zongora mellé ülve. Nagyon szép, személyes temetést rendeztek neki a mosonmagyaróvári temetőben, ahol a könyvtár személyzetének jelentős része is tiszteletét tette, sőt egy koszorút is vittünk. Amíg várakoztunk, Vivaldi szólt (a Négy évszakból a Nyár második tétele és a Tél második tétele is). Harsonaszó vezette fel az egész szertartást, majd egy ötvenes (?) férfi, ha minden igaz, a család egy jó ismerőse a Letészem a lantot első néhány sorával kezdte búcsúbeszédét, majd az asszony életpályáját mesélte el. Ezután kísértük utolsó útjára az elhunytat, miközben az ő egyik kedvenc dala szólt a hangszóróból.

Én is személyes temetést kérek. :P

És igen, igen, igen, igen! Az ötnapos nélkülözés után végre ismét visszatérhettem második otthonomba (ahogy Viki nevezte, és egyre inkább én is átérzem ennek igazságtartalmát). Beosztás szerint földszinti tájékoztató lettem volna, most azonban a raktárban volt rám szükség. Miután végeztünk a visszahozott könyvek visszaosztásával, a raktárba mentünk, és ott pakoltunk át rengeteg polcnyi könyvet. Ennek az előzménye az, hogy a múlt héten a többiek a szabadpolcról helyhiány miatt leszedegették a kevésbé keresett műveket és kocsikon a raktárba hordták. Azonban a raktárban is kell némi helyet csinálni, ezt pedig némi polcátrendezéssel érjük el.

Befejeződött a nyelvkönyvek átjelzetelése is, feldolgozóink véleményem szerint ismét fantasztikus és gyors munkát végeztek, így már a szabadpolcon és a raktárban is más-más szám alatt találhatók meg az egyes nyelvek könyvei (802 – angol, 803 – német, talán 806 az olasz és latin, 807 meg az orosz, de majd megnézem még egyszer).

A következő feladat, ami ránk vár, miután végeztünk a helykészítéssel, az, hogy a piroscsíkos könyvek rendszerét kicsit megbolygatjuk. Ugyebár piros csíkot a helyben használható könyvekre ragasztunk, azokra, amelyeket négy hétre nem lehet elvinni, csak egy hétre vagy pedig egy éjszakára (illetve hétvégére. Plusz ott vannak ugye a különengedélyek – ma például rosszul írtam egyre a dátumot, még szerencse, hogy a kolléganőm észrevette; eléggé időzavarban lehettem :D). Szóval, minden piroscsíkos könyvet az emeletre hurcolunk, eldöntjük, hogy valóban indokolt-e a megkülönböztető jelzés, s ha igen, arról is elgondolkodunk, egy hétre, vagy egy éjszakára adjuk-e a könyvet, az előbbiek a könnyebbség végett ezentúl zöld csíkot viselnek majd. Ha pedig ezt megcsináltuk, már csak a példánystátusok ellenőrzése és egyeztetése van hátra az Aleph-ben.

Végéhez közeledik a szabadságom és egyben az Indóházas pályafutásom vége is. Itt ülök az ágyamon, szokásomhoz híven törökülésben, figyelem az esőt és rapet hallgatok, ezt mindig nagyon különleges hangulatomban teszem. Az előbb Eminemtől a Lose Yourself pörgött, most pedig már Dr. Dre és Snoop Dogg adja egymásnak a mikrofont a Still Dre cím alatt. Az esős időjárás valahogy mindig érdekes hatással van rám, elmélázok, elgondolkodom, és a szokásosnál is jobban elmélyedek magamban. Nem mintha most okom lenne panaszkodni bármire is: jóllakottan írogatok, a csodálatos barátnőm fantasztikus ebédet készített némi segítséggel és még sört is hoz nekem, ez utóbbi már igazán a gondoskodás netovábbja! :)

A múlt hétvégén Vikit elkísértem Budapesten a Pannónia utcai Kővirágok énekiskolába, ahol az énektanárok értő kezeire bíztam őt és csodálatos hangját egyaránt. Kissé éhes voltam már és kimerült is, így már nagyon mentem volna haza. Otthon nagybátyámon kívül a majdnem teljesen üres hűtő fogadott: gyors tésztafőzéssel és csirkeszárnypörkölt-olvasztással kezdhettem tehát négynapos Mosoly utcai szünetemet.

Mert hát, talán még nem is mondtam, szabadságot vettem ki a szeptember 20-24-ig tartó munkahétre, hogy dolgozhassak. Ez csak addig tűnik paradoxnak, amíg el nem mondom azt, hogy ezt a munkát most ismét az IHO-nak végeztem. Amíg a többiek Berlinben nézelődtek az InnoTrans 2010 közlekedési szakkiállításon, addig én és egy kollégám foglalkoztunk itthon a napi ügyekkel. Az otthonlétem győri autóbuszokról, vágányzárakról, vasútliberalizációs problémákról, új NABI-buszról és a szegedi 2-es villamos kálváriájáról szólt. Szerdára azonban mindenképp vissza kellett térjek, az Autómentes Napon ugyanis különlegességekkel kedveskedett a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület.

A kedd kora délutáni gyorsvonat legnagyobb meglepetésemre FLIRT-tel volt kiadva: ezt a típust eddig csak személyvonatként próbálhattam ki a győri vonalon. Hazaérkezve régen látott Cirmancsom a nyakamba ugrott [meg az ágyon is ugrált örömében], már nagyon hiányoztam neki, s ez persze kölcsönös volt :)

A következő napot a városban, egész pontosan Ménfőcsanakon töltöttük. Mivel Autómentes Napot ült az ország, és Győrben igen erős a VEKE-tagszervezet, sikerült kibulizni a MÁV-START-tal, hogy Ménfőcsanakig ne kelljen aznap senkinek menetjegyet váltania; így tehát ezen az egy vonalszakaszon a forgalmi engedéllyel nem rendelkezők is ingyen utazhattak. A vonaton több vasút- és közlekedésbarát is tartózkodott, néhányat, közülük a győri VEKE-tagszervezet vezetőjét, továbbá az MKK egyik elnökségi tagját személyesen is ismertem.

Ezután a buszoké volt a főszerep: az Ikarus 66-os farossal a Millenniumi lakótelepet, majd az egész 22-es vonalat is bejártuk: az autóbusz tulajdonosának jóvoltából a menet nem is ért véget Marcalvárosban, szívességből a Győri úti körforgalomig szállítottuk az utasokat, majd onnan vissza Ménfőcsanak felsőig. A busz ezt a kört még többször teljesítette, mi azonban a másik ideiglenes ráhordójáratot is kipróbáltuk: a 42-es számot viselő vonal a 33-assal és a 32-essel közös útvonalat jár be, érdekessége a két vonalat összekötő keskeny és meredek utca, ahol egyébként nincsen menetrendszerű autóbuszközlekedés. Most azonban ide is belátogatott a KDA-245-ös alacsonypadlós, szóló Credo.

A délutánt evéssel és pihenéssel töltöttük, majd Viki bevitt a sűrűbe. Kedves szomszédunknak köszönhetően fedezte fel ezt a fantasztikus kirándulóhelyet, ahová a lakásunktól mindössze pár perces sétával lehet eljutni: mindössze a Hédervári út másik oldalára kell átsétálni, majd átmászni a töltésen.

A víz mellett számos kacsa tanyázott, egy jó nagy kenyérvéget darabokra téptünk és megetettük őket. Sőt még a könyvtárban is jártunk, a kollégák jól meglepődtek, mikor ott találtak, hiszen úgy tudták, hogy javában pihengetek :)

Délután pedig ismét visszazökkentünk a buszok világába: a 11-es vonalra is ellátogattunk a nagyseggű nosztalgiakocsival, és még a templomkertbe is beköszöntünk. Szegény plébános, ha látta volna... :D

Csütörtök déltől vendégünk volt: Viki fogadott testvére látogatott el hozzánk tengernyi film és sajátos humor kíséretében. Vele együtt ismét ellátogattunk a vízparti kirándulóhelyünkre, ismét elmentünk a könyvtárba, sőt, a péntek estét együtt töltöttük a Kutatók Éjszakáján. Az évről évre nagy sikerrel rendezett tudományos összeröffenés a Széchenyi Egyetemen is színes programokkal kecsegtetett: hallhattunk egy előadást a háromdimenziós műsorszórási technológiákról, dr. Wersényi György káprázatos, lebilincselő stílusban beszélt a hangról és terjedésének különlegességeiről (itt meg lehet nézni egy korábbi előadását, ezen a címen pedig olvasni lehet tőle). Még héliumot is belélegzett a kedvünkért, remek mulatságot keltett utána vékony hangjával :D

A következő programpontunk egy csillagászatról szóló előadás volt: Bezák Tibor, fiatal csillagész tartotta, ő a Magyar Csillagászati Egyesület győri helyi csoportjának tagja, tehetséges és lelkes is, de a késői időpont megtette hatását, és fél 11 felé már egyre nehezebben tudta követni a közönség az előadó hosszú magyarázatait. Ennek az egyesületnek egyébként Pete Gábor is tagja, az a Pete Gábor, aki a YouTube-ra olyan remek trolibuszos és vasúton utazós (sőt, most látom, villamosos!) videókat tölt fel.

Röpke alvás után párom ébresztett fel hajnali készülődésével, ő Mélykútra ment egy esküvőre énekelni, ehhez pedig körülbelül hat órát kellett buszoznia: Veszprémen keresztül Bajára. Elég későn indult, úgyhogy én még aránylag sokáig ébren forgolódtam, azon aggódva, vajon sikerült-e elérnie a Győrből induló járatot... [igen].

Három órával később én is fölkeltem, s elindultam, illetve vendégünkkel ketten elindultunk a buszállomásra, ő Félegyháza felé vette az irányt, én pedig maradtam Pesten, a harmadik Troli Nyílt Napon. Körbefényképeztem mindent, amit csak láttam, nosztalgiáztam a Ziu5-ös és Ikarus 260T trolikkal (előbbi sorozatot születésem előtt vonták ki a forgalomból, utóbbit csak egyszer láttam forgalomban a 72-esen, akkor is csak autóból). Tanúja lettem annak is, hogy egy jó cimborám azt a trolibuszt vezeti, amelyről a nicknevét kölcsönözte :)

Vasárnap brassóit főztünk a szomszédasszony (Zsuzsi) segítségével, nagyon tartalmas, habár egy picit sósra sikeredett a hús. De nem is baj – szerelmes a szakácsnő :D (Egy másik alkalommal ugyanígy hármasban rizseshúst készítettünk; én meg ki lettem nevetve, amiért igen speciális módszerrel akartam péppé aprítani a felkockázott fokhagymát. Most már csakazértse írom le, hogyan :P)

Este szétjött a fürdőszobai mosdó csapja, és jó sok víz ömlött a földre, amit felmosóval igyekeztem eltüntetni, míg Pacsirta visszacsavarta a kóbor csapcsövet. Vittem ki a wc-ből az eszközöket, hát csodálkozva láttam, hogy egy színes zokni hever a vödörben (kettőt lehet találgatni, kié). Viki belenézett a vödörbe, és csak ennyit szólt:

whoops...

Na ilyen se volt még! Imádott hercegnőm/Vélám/Pacsirtám/Cirmancsom a sarkára állt, és igen hathatós (férfiaknál különösképpen!) módszert eszelt ki arra, hogy engem blogírásra serkentsen. Az igazat megvallva jó is, hogy így döntött, én legalábbis nagyon hálás vagyok neki. Az egymást naponta követő bejegyzések serkentőként hatottak rám eddig, egészen addig, amíg az életemben bekövetkezett váratlan események nem borították fel a munka – IHÓ – blog – alvás – munka... körforgást, és nem szorult háttérbe a naplózás. Most azonban, számítva hűséges olvasóim megbocsátására és a jövőben is folytatódó lelkesedésére, igyekszem a gyorsan jegyzetpapírra rekonstruált napokat megosztani. Legalábbis amennyi megmaradt belőlük.

A hétvégén (hogy felvegyem az elejtett fonalat) musical-estre mentünk a Dunakapu térre. Nagy Balázs (nem Süwegről van szó, egy másik), a Győri Nemzeti Színház színésze volt a fő látványelem, aki közismert musicalrészleteket adott elő (Macskák, Evita, az Operaház fantomja stb.), vendégénekesek (Mahó Andrea, Polyák Lilla és Szűcs Kinga) segítségével. Viki szerint létezik olyan, hogy színészi csók, én viszont kissé meglepődtem azon, hogy Polyák Lilla kb. lesmárolta főhősünket, aki mindössze percekkel ezelőtt mutatta be a közönségnek a párját, aki príma balerina és az elmondottak alapján az egyik legtehetségesebb).

Ötvennyolcadik nap (augusztus 30.) – Na ez a nap úgy ahogy van, kiesett az emlékeimből.

Ötvenkilencedik nap (augusztus 31.) – Az utolsó napunk a nagy nyitás előtt. A nyarat (és két volt munkatársat, Sipos Lajosné Erzsit, „Sipi”-t és Nagy Vincéné Icát) búcsúztató kis összejövetelt tartottunk az emeleten, rengeteg ennivalóval, szendvicsekkel, pogácsával, sütikkel, sőt tortákkal, és persze pezsgővel, borral és pálinkával. Sajnos elszalasztottam a rendkívüli alkalmat és nem fogadtam el a Nagyfőnök által felém nyújtott pálinkát (milyen már! az embert a saját főnöke, majdnem-munkaidőben alkoholos itallal kínálja!), a pezsgőből viszont rendesen kivettem a részemet :))) Nagyon jó hangulatban telt a délelőtt, sőt a délután is, a gondolataink azonban már a közelgő nyitásnál jártak. Ez a nap az ünneplésé volt, még egyszer, utoljára. Ja és délután munkatársi értekezletet tartottunk, s ugyan explicite nem mondta ki senki, de úgy tűnik, továbbra is a könyvtár dolgozói állományának részét képezzük Szilvivel. Lejárt a próbaidőnk, wupiiii! :) Kérdezték a véleményünket is, hogy sikerült-e beilleszkednünk a csapatba; én a magam részéről mindenkinek megköszöntem az elmúlt három hónap rengeteg segítségét, és elmondtam, hogy már igazán otthonosan és jól érzem magam a kollégák között, szóval szívesen jövök be minden nap :)

Hatvanadik nap (szeptember 1.) – A nap ismét munkatársi értekezlettel indult, ezen azonban az egyetem összes dolgozója részt vett, az E épület legtávolabbi zugában frissen kialakított nagyteremben (az ember úgy jut el ide, hogy végigmegy egy hosszú folyosón, ahol autókarosszériák lógnak le a falról és hasonlók). Szó esett a felvételi eredményekről, a folyamatban lévő pályázatokról, továbbá a vizsgaszabályzat változásairól és az egyetem pénzügyi helyzetéről. A hallgatóság figyelme a témák és az idő előrehaladásának függvényében változott (nekem az is nehezítette a koncentrációt, hogy piszokmód fáztam). Elhatároztam hát, hogy a nap végén hazamegyek néhány meleg ruháért, egy meleg takaróért (Pacsirta persze sehol nem volt, amikor engem kellene átmelegítenie; kimondottan hideg volt nélküle a lakás :P)

Első délutánunk meglehetősen ideges hangulatban indult; az egyik gépünkkel gond volt – nem a monitor hibásodott meg, mint először hittük, hanem maga a számítógép. Át kellett dugni a netkábelt egy másik masinába, és ebből eredően pedig újrakonfigurálni az IP-címét is.  A földszinti tájékoztatás is elindult, én egyre növekvő izgalommal figyeltem az egyre növekvő számú olvasót.

Hatvanegyedik nap (szeptember 2.) – Az első heti, rendkívüli beosztás szerint csütörtökön és pénteken délelőttös földszinti tájékoztató vagyok. Ez azt jelenti, hogy kilenc órakor csőre töltött laptoppal és aggyal várom az olvasókat és érdekesebbnél érdekesebb kérdéseikre válaszolok egészen délután háromig, amikor az egészet összecsomagolom. Pesti kiruccanásom remekül sikerült, rengeteg cd-t hoztam magammal, ruhákat meg ágyneműt is. És persze néhány konyhai szerszámot is (igen, nálam van a másik merőkanál :)) Az én dolgom lett a különengedélyek írása, a folyóirat- és szakdolgozatkérő űrlapok kitöltése is.

Az ezt követő napok igen hasonlóak voltak (talán ez is eredményezte ezt a hosszú kihagyást). Újra-megtanultam könyveket kölcsönözni, visszavenni, a késedelmi díjak fizetését intézni, beiratkozási nyilatkozatot nyomtatni stb., új ismereteim közé tartozik az előjegyzések intézése is. Ezek a kis tudásmorzsák remekül jöttek akkor, amikor olyan tömeg volt a kölcsönzőpult előtt, hogy minden kézre szükségünk volt. Előfordult, hogy én magam is egymás után csak olvasókat iratkoztattam be, míg Nagyfőnök a tájékoztató laptopnál kölcsönzött. Persze neki nehezebb dolga volt, mint nekünk: ott nincsen vonalkód-olvasó, így az olvasójegyek számát és a vonalkódokat kézzel kell pötyögtetnie.

Meglepően sok hallgató érkezik Szlovákiából (ez a beiratkoztatásnál érdekes, a személyijük és a lakcímkártyájuk egyben van, és könyvtáros legyen a talpán, aki elsőre kibogarássza, hogy mi micsoda), továbbá Erasmussal különféle balti országokból is jöttek; foglalkoztam már észt és lett leányzóval is, ami alkalmat adott egyre kopó angoltudásom pátyolgatására. Szerencsére megértettek :)

Befejeztük az EISZ-es használati útmutatók készítését, sőt, Kisfőnök és Nagyfőnök egybehangzó javaslata alapján néhány egyéb adatbázissal is kiegészítjük: MOKKA, MATARKA, ODR és hasonlók kerülnek még bele, pár napon belül elkészül a végleges változat, amit aztán sokszorosítunk és használatba bocsátunk. Ugyancsak az elkövetkező napokban kerül sor az általam szabadrablásnak nevezett akcióra, amikor az olvasói térbe rengeteg kiselejtezett, ingyen elvihető könyvet fogunk kivinni. Én is nagyon pályázom egy Em Griffin-féle Kommunikációelméletre :)

Egyik városi sétánk alkalmával ismét megcsodáltunk egy tömör fémből (ezüstből, ha minden igaz) készült baglyot az egyik kirakatban. A tudás gülüszemű madara két könyvön ücsörög, és a felhasznált alapanyag mennyisége, továbbá a kidolgozás professzionalitása miatt súlyos tízezrekbe kerül, de elhatároztuk, hogy összegyűjtjük rá a pénzt; Viki még dobozt is nyitott ennek tiszteletére. Még üres. :P

A lakás is egyre csinosabb, és egyre több élettel, továbbá lommal telik meg. Itt vannak már a könyveim, a cd-k és filmek, amiket már említettem. Pacsirta is hozta a maga cuccait, én is hoztam ki neki néhány könyvet a könyvtárból; főleg Jane Austen-könyveket. Viki emellett körbebarátkozott a szomszédsággal, neki köszönhetően már mindenkivel tegeződünk a házban (jó mondjuk a földszinten lakó jogászsrácok még nem mutatkoztak). Rendszeresen kapunk a háziaktól kisebb dolgokat, sütit, levest, időnként néhány konyhai eszközt kölcsönbe, és segítenek még igencsak kezdő együttélő szomszédaikon (azaz rajtunk). Viki főzöget, takarít, munkát keres (még egyikbe sem halt bele). A főzőtudományát én különösen csütörtökönként tudom értékelni; ezen a napon délutános vagyok, ami azt jelenti, hogy elegendő 11-re bemennem, cserébe este hétig bent vagyok, és ekkor az emeleti tájékoztatópultban ücsörgök, nem a földszinten. Szóval ezeken a délelőttökön (legalábbis azon a kettőn, ami eddig volt) drágám tíz tojásból némi paprika és paradicsom felhasználásával hatalmas rántottákat készít, amit mindketten jó étvággyal és aránylag rövid idő alatt tüntetünk el. Az étrendünknek egyébként rendszeres szereplője a spagettikrémes tészta, továbbá a boltban kapható, Smack csípős marhahúsleves. Remek náthaűző! :)

Az első hétvégét Békéscsabán töltöttem családi eseményt ünnepelve, a másodikon itt maradtam Győrben; 12-én ugyanis a Magyar Dal Fővárosába, Egerbe kellett menjünk, a Bródy Sándor Megyei Könyvtár Zenei Gyűjteménye könyvtárosának, Trinitynek felkérésére. Körülbelül egy órás műsort terveztünk musicalekből és operettekből.

Előző éjjel ritka rosszul aludtam, reggel pedig az előző nap kimosott nadrágomból még mindig facsarni lehetett a vizet, eléggé felpaprikázódtam tehát. Szerencsére az isteni gondviselés ekkor döntött úgy, hogy egy nadrág formájában materializálódik a szomszédban, így végül el tudtunk indulni, és négy órás utazás után szerencsésen meg is érkeztünk. Szerencsére az egész nap sztárvendége, Presser Gábor nem hallgatta meg produkciónkat, amely így egészen jól sikerült :) A közönség tulajdonképpen vegyes összetételű volt, nemeket és életkort egyaránt tekintetbe véve. Az idősebbek könnyeiket törölgették, drágám brillírozott, én pedig néha közbe-közbedünnyögtem. Én voltam az Operaház fantomja, továbbá én voltam az, aki az LGT dalát írja mindenkinek, aki hajlandó egy percet adni az életéből. Amíg pedig Viki énekelt, én a hangosító-technikus szerepét töltöttem be, ezért van az, hogy gyakorlatilag minden róla készített videón én is látszom. (Viki szerint igenis jó voltam. De én szerencsére nem hiszek el neki mindent ;))

Hazaérkezésünkkor megállapítottuk, hogy a győriek ugyancsak tudnak mulatni. A Borfesztivál után nem sokkal Pálinkafesztivált rendeztek, ami egyes lakosok állapotán ugyancsak meg is látszott :D (a hídon egy fazon eléggé érdekes útvonalon tologatta a biciklijét)

Viki egy meghallgatást követően a tagja lett a Győri Filharmonikus Zenekar kórusának; a felvételi énekelgetését én romantikus módon, egy sötét sarokban elrejtőzve hallgattam végig, aztán a végén lélekszakadva rohantam vissza eredeti helyemre, hogy ne tűnjön fel neki, hogy elmozdultam onnan...

Egy nyamvadt konzerv miatt elvesztettem egy fogadást, ami miatt most egy adag somlói galuskát kell szerezzek Vikinek valahonnan, meg egy nagy csokor virágot, megköszönve neki, hogy még minden esendőségem ellenére is kitart mellettem és hogy annyira szeret, hogy azt talán meg sem érdemlem...

Már hatodik napja lakunk együtt. Ezalatt már összebarátkoztunk, sőt összetegeződtünk a háziakkal, megszoktuk a nagy fehér kuvaszt, aki nagyon szeret a lépcsőn pihenni, és mivel nagytestű kutya, mindig át kell lépjük őt. Nem fiatal már, de annyi esze lehetne, hogy nem fekszik az útba. Pacsirta ezen felül barátságot kötött az utcában valamivel előrébb lakó három apró kutyussal, ezek kis csivavák, nagyon barátságosan ugrándoztak a kapujuk mögött és összenyaldosták Vikit :)

És végre arra is volt időnk, hogy fotókat készítsünk, míg én a győri buszhálózatot bemutató cikken dolgoztam, Viki körbejárt a telefonommal:

Ebédlőasztal (jó, kis túlzással, de legalább kinyitható), konyhaszekrények és fürdőkád. Ha valakinek nem lenne világos :)

A nagyszoba: a kirakós-ágy, Pacsirta szekrénye meg az én szekrényem. Tudom, hogy az övé szebb (még :P), de majd az enyém is megtelik tartalommal!

Kilátás a szobából, a konyhából, és ki-nem-látás a bejárati ajtón. Az egyik ablakszem viszont nyitható, és ki lehet nyúlni rajta, ha belülről nem nyílik az ajtó :)

A szépítgetni próbált, koporsó alakú tükör, mellette a ház ura munka közben ;)

Reggel megint nem tudtunk bemenni a főbejáraton: valami gond volt a zárral. Szerencsére most nem kellett kinn töltenünk a fél délelőttöt, hiszen az emeleti, Kék Szalonba vezető ajtón át beléphettünk birodalmunkba, így igazi problémát nem jelentett a dolog, csak bosszankodtunk rajta kicsit.

Ma elkezdtünk könyveket válogatni az új, földszinti tájékoztatói segédkönyvtárba. Szótárak, EU-s dokumentumok, szakdolgozatírást, kutatást segítő könyvek, néhány nyelvkönyv, és a legfontosabb tudományterületek néhány alapműve került ide. Év közben még úgyis alakul a keresettség függvényében.

Elkezdtük megírni a használati utasításokat is, az enyém a Web of Science, a Science Direct, a Springer Link és ennek egy al-adatbázisa lett. A WoS-os dokumentáció két oldalra fért rá úgy, hogy két nagyméretű screenshotot is beillesztettem az érthetőség és láthatóság kedvéért.

Főbérlőnk délután kakaós és lekváros palacsintákkal kedveskedett nekünk, ami aztán annyira megindított bennünket, hogy rögvest ki is fizettük az itt töltött augusztusi napokért az albérleti díjat, ami igen egyszerű számítási módszer szerint a teljes havi összeg egyharmada. Miután elfogyasztottuk – sőt, savanyúcukrot, Boci csokit és joghurtot is ettünk hozzá – egészen jókedvünk kerekedett a sok endorfintól. Pacsirta énekelgetett, és az ablakon keresztül ismerkedett a főbérlőnk dédunokájával, egy aprócska kislánnyal, én pedig benn a szobában dolgoztam egy cikken, odakinn pedig viharosra kezdett fordulni az idő.

Tegnap este a Skorpió zenekar koncertjét, bár a Duna túloldalán, a Dunakapu téren állították fel a színpadot, nyitott, sőt csukott ablak mellett is hallottuk, „azt beszéli már az egész város...” Ma elvileg Ennio Morricone-koncertet adott a Győri Filharmonikus Zenekar, amire szerettünk is volna lemenni, de az eső keresztülhúzta a számításainkat, nem is beszélve a műsorváltozásról szóló hírekről: értesülések szerint Al di Meola, mások szerint a Besh-o-Drom zenekar lép fel, ezek pedig kevésbé vonzóak számunkra. Végül úgy határoztunk, karaokezni megyünk a Playbe, a tervet pedig a tettek követték; elég gyorsan kellett cselekedni, mert alig pár percünk volt a buszig. A Play a Bartók Béla út elején van, a Baross Gábor híd mellett, nagyon kellemes enteriőr, kevésbé kellemes árak fogadtak bennünket. A félkör alakú falak miatt engem az egri EGAL-ra emlékeztetett a hely. A karaoket vezető egyén nem nagyon rendelkezik hangosítói (sőt, ami még rosszabb, műsorvezetői) adottságokkal, alig tudtam túlénekelni a zenét :P Azért persze nem volt rossz az este, éjjel egyre értünk haza, szerencsére akkorra már elállt az eső.

Teljesen átrendeztük a folyóiratolvasót. Egymás mellé került minden, a napilapok kettesével sorakoznak, utánuk jönnek a heti- és ritkábban megjelenő kiadványok, az ablakhoz legközelebbi polcon pedig az NKA támogatásával rendelt, határon túli magyaroknak (/-ról) szóló lapok. Szerintem sokkal jobban néz ki így, valahogy színesebb és összeszedettebb, bár tény, hogy néhol sűrűbb lett, mint volt.

A másik oldalról lepakoltunk mindent, még a címeket jelző matricákat is áthelyeztük az új helyükre; a lecsupaszított, döntött folyóirattartó polcokat pedig a portás csavarhúzója segítségével leszedegettük. Továbbá hátravittünk a raktárba egy útban lévő katalógusszekrényt, ebben olvasói kártyák voltak, továbbá ETO-jelzetek szerinti katalógus. Ezekre ma már nincs szükség a napi használatban, hiszen mindent elvégez helyettünk az Aleph.

Bekapcsoltuk ezenkívül a számítógépeket is, hogy meggyőződjünk állapotukról: egész jól átvészelték a nyári szünetet, bár némelyiknek az egere (régi típusú, golyós egerek) elég koszos volt, a fél délelőttöt azzal töltöttem, hogy ezeket igyekeztem letisztogatni. A gépek mellett elég elrongyolódott állapotban lévő, EISZ-adatbázisokról szóló tájékoztatók vannak, ezeket Nagyfőnök kérésére nekünk, tájékoztatóknak kell újraírni. Igyekszünk minőségi munkát végezni, de ha valami nem tiszta, kérdezzetek csak nyugodtan :)

Még nem nagyon tudok visszaszokni a koránkelésre, pedig lassan szükség lesz rá. Jövő héten elseje, délben kinyitunk, és onnantól kezdve visszaáll a fél8-fél4 munkaidő. Már izgulok, szinte el is felejtettem, milyen az, amikor olvasók is vannak a könyvtárban.

Reggel nyolckor folytattam a jegyzék átvizsgálását, és mivel most nem terelte el semmi a gondolataimat, a hátralévő négy oldalt körülbelül két óra alatt abszolváltam is. Utána végre sor kerülhetett a tegnap tervezett raktári ragasztgatásra, majd azt is elhatároztuk (Nagyfőnök sugalmazására), hogy kicsit kidíszítjük az ajtót: újra felkerül az Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály felirat, és kikerülnek a névtábláink is. Ha minden igaz, még üvegborítást is kapnak, ehhez azonban szakembereket kell hívni, akik majd felcsavarozzák. Az eredeti lyukakat ugyanis lefestették az ajtón.

Új tájékoztató pultot helyezünk üzembe a földszinten, a folyóiratolvasónál. Már oda is húztunk egy asztalt a raktárból, és az emeletről egy információs táblát is szereztünk, melyet a polcok fölött elfutó csőre akasztottunk, szembetűnő helyre. A tanév kezdetétől tehát már két helyre lehet menni információt kérni: az emeleti, megszokott pulthoz, a lépcsőfordulónál, valamint ide, az új asztalhoz. Négyen vagyunk, így tudunk páronként dolgozni. Sok dolgot tervezek, ami segíthet új feladatom minél hatékonyabb végrehajtásában: térképet készítek a könyvtárról, amire felírom majd a jelzeteket, és egy pillantás után a megfelelő helyre tudom irányítani az olvasókat. Azután tervezem, hogy referensznaplót vezetek, amibe minden egyes kérdést, kérést felírok a válasszal együtt. És persze tervezem az online tájékoztatást is, amire persze csak akkor kerül sor, ha sok pénzt nyer a projektünk a pályázaton. Akkor majd blog is lesz.

A könyvtár állományának összértéke huszonegy év alatt 22 millió forintról ötszázvalahány millióra nőtt. Ezt most csak úgy ide beszúrtam a végére, hadd legyen jó erős a mai nap befejezése :)

Ez a cím amolyan szállóige-szerepet töltött be gimnazista éveim vége felé. Egy híresen nem tanulós évfolyamtársam elhatározta, hogy taktikát változtat (ő mindig azt mondogatta: igenis lehetne mindenből ötös, meg tudná csinálni, de ő inkább úgy harcol az iskola ellen, hogy nem tanul); szóval elhatározta, hogy hátat fordít eddigi link önmagának és szorgalmasabb lesz. Néhány napig állta is a sarat, ezt hívtuk németórán neues Leben-nek. Aztán elsikkadt a dolog, és minden újra a régi lett. Megpróbálta, na. :)

Nekem is új élet kezdődik: ettől a naptól kezdve de facto is együtt élek a párommal a Hédervári úti új albérletben. Szegényem hatalmas pakkokkal indult el Kiskunfélegyházáról, és már egészen kimerült, mire elhurcolta őket a könyvtárhoz, ahol ideiglenesen elraktároztuk őket, Viki pedig bement a városba egy másik állásinterjúra; itt ingatlanügynököket keresnek, akik egy irodában ülve igyekeznek házakat eladni, és bérezésük teljesítményalapú. Házanként százezer üti a markukat, persze ha sikerül nyélbeütni az üzletet, ebben csak az a bosszantó, hogy alapbér viszont egyáltalán nincs... :P szóval ahhoz, hogy tényleg minden gördülékenyen menjen a pénzügyek terén, kell valami mást is találni.

A mai nap a váratlan események napja volt. Esztivel kitaláltuk, hogy új jelzőcédulákat ragasztunk a raktári gördülő szekrényekre, mivel a régiek már köszönő viszonyban sem voltak a valóságos jelzetekkel, így néha több szekrényt is át kellett görgetni, mire a megfelelő helyet megtaláltuk. Ezt az anomáliát akartuk tehát megszüntetni: végigmentünk a raktáron és felírtuk minden szekrényoldal első és utolsó könyvét, majd számítógépen megszerkesztettük és kinyomtattuk. Már éppen vagdostuk volna fel, amikor megjelent a könyvtárigazgató. Hiányolta, hogy mikor az ötös jegyzék tételeit töröltük a gépből, egyik könyvhöz sem került oda a törlési jegyzőkönyv száma az Általános megjegyzés rovatba. Ezt minél hamarabb ki kell javítani – mondta –, így aztán ismét végig kellett rágni közel háromezer könyvet (azaz hatvannégy oldalt), és egyenként beállítani ezt, esetenként átjavítani a hibásan szereplő árakat, valamint törölni a lelőhely-adatokat (földszint, emelet stb.) Mivel ennyi mindenre kellett figyelni, elég lassú meló volt, ráadásul közel tízpercenként fel-felhívtam a páromat, merre jár. Aztán már a telefonom is lemerült, s Eszti már javában készen volt a maga adagjával, amikor én még csak a hatodik oldalt fejeztem be három órára. Ja és még azt a kocsinyi hanglemezt is le kellett bélyegezni SELEJTEZVE-bélyegzővel.

Hazahurcolkodtunk (egy, az utcában lakó nénike igen kedvesen és megértően mosolygott ránk, mikor úgy vonultunk végig az utcán, mint egy arab karaván), s kipakoltunk-berendezkedtünk. Én persze már az első percekben függönyöket kellett akasztgassak, illetve el kellett tüntessem a zöld-fehér színű kis terítőket, amelyek állítólag rondák voltak. Aztán ahogy fokozatosan helyükre kerültek a dolgok, úgy lett egyre otthonosabb a hely. Igen, tényleg kellett ide a nő :)

Egy nagybevásárlás után (amikor is összefutottunk Kisfőnökkel) nagytakarítást rendeztünk itthon, felsöpörtünk, felmostunk és most elvileg rózsaillat van mindenütt. Viki szerint olyan, mint a frissen mosott ruha illata.

Ja és már működik a gáz, van melegvizünk.

Kis kihagyás után most már ismét itt vagyok, rendeződni látszik az utóbbi napokban ugyancsak összekutyulódott életem. Új albérletet kellett keressek az események szokásos mederből való kitérése folytán. Ez, és az ezzel járó nagy nyüzsgés okozta a távollétemet, de most igyekszem behozni a lemaradást.

Ötvenegyedik nap (augusztus 12.) – Nehézkesen emlékszem vissza e nap történéseire, talán azért, mert annyira egyhangú volt; folytattuk a könyvek sorba rendezését a polcokon, ebédszünettel megszakítva. Este Orwellel zártam a napot, még mindig a Wigani mólóval küzdök, pontosabban nem küzdök, mert még mindig nagyon élvezetes olvasmány, most önéletrajzi irányból igyekszik szerzőnk az angliai munkásosztály életét bemutatni, közben kis politikai-ideológiai kitérőket is tesz.

Ötvenkettedik nap (augusztus 13., péntek) – Albérletbe érkezésem után mobilon kerestek egy vasúti gyorshírrel, s a nehezen engedelmeskedő laptopom lazsálása miatt lekéstem azt a vonatot, amivel haza szerettem volna menni. Főbérlőm is hazaérkezett közben, és jött a hidegzuhany: egy rokona állást kapott az Ipari Parkban, és augusztus 24-től munkába is áll, a nagy probléma az, hogy az én helyemen szeretne lakni. Na már csak ez hiányzott a boldogságomhoz, kezdhetek megint albérletet keresni. Noha az egyik unokatestvérem itt él a férjével és néhány hetes kisbabájával, azért nem akarnám őket zargatni. Persze lehet, hogy szükség lesz rá, ha nagyon nem adódik semmi. Nem túl jó hangulatban indultam hát haza, ráadásul személyvonattal: legalább a főbérlőm kivitt a vasútállomásra, és az Állatfarm-hangoskönyvet hallgathattam. Mire odaértem, hogy (az állatok némelyikét Napóleon parancsára kivégzik, koholt vádak alapján) [spoiler, jelöld ki, ha olvasni akarod!], be is gördültünk a Délibe, én pedig egyedül voltam otthon egészen másnap reggelig, amikor Szegedre mentem trolivonalat avatni.

Ötvenharmadik nap (augusztus 23.) – Újrakezdés

No hát újra itt, és még fedél is van a fejem fölött! A héten szerencsésen ráakadtam egy igen olcsó lakásra, melyet két fő részére adnak ki, ráadásul igen közel van a könyvtárhoz, a Hédervári úton. Arról nem is beszélve, hogy a főbérlő lánya a könyvtárban az előző igazgató titkárnőjeként dolgozott, kicsi a világ :)

Vasárnap eljöttem megtekinteni a lakást, amely egy kerttel és nagy fehér kutyával rendelkező családi ház emeletén található. Az ajtón belépve előszobába (kulcstartóval, fogassal, koporsóformájú tükörrel) jutunk, amelyből jobbra, harmonikaajtóval elválaszthatóan nyílik egy nagy lakószoba (gyakorlatilag a háló, de nappali-, sőt ahogy magamat ismerem, ebédlőfunkciót is be fog tölteni eljövendő, párommal közös életünkben), balra pedig konyha van. Ha pedig egyenesen megyünk tovább, egy wc-be botlunk. A konyhából aprócska, de hálistennek fürdőkáddal felszerelt fürdőszoba és egy még kisebb kamra nyílik. A melegvizet bojler szolgáltatja, amelyet egyelőre nem tudok bekapcsolni; noha a rendszere ugyanolyan, mint az otthonié, a gomb elengedése után a láng azonnal kialszik, noha első szikrára visszakapcsolható. A főbérlő veje szerint ezt az okozza, hogy az emeleti lakrészt régen használták (ez tény, elég nagy por volt, sőt a csapok először hörögve, barna vizet köpködtek), és eltart egy ideig, míg a csőben felér a gáz.

A konyhában nagy, fehéres színű konyhaasztal van (mosogató nincs benne, ezt a célt egy lavór szolgálja), továbbá egy gázpalackkal felszerelt tűzhely. Ja meg egy kis mosdó, továbbá egy másik, kisebb asztal, két székkel. A fűtést mind a konyhában, mind az előtérben, mind a szobában nagyméretű radiátorok szolgálják, ezek szabályzója a földszinten van.

A nagyszoba háromrészes ablakkal van felszerelve, s három szekrény, két kisasztal, egy szék, meg egy hat részből összeállítható ágy, továbbá két kis falipolc és egy festmény található benne. Ezek a részek külön-külön mozgathatóak, délután húztam össze őket a szoba két sarkából, ahol hármas csoportokban, kanapéként funkcionáltak. Az ablakokat anyagba varrt szivacsrudak szigetelik, amelyeket most nem használok, de télen igen jól fognak jönni. A plafonon ventillátorral ellátott, négy villanyégős lámpa ég, s ha bekapcsolom a ventillátort, a csillár igen viccesen mozog. Lesznek majd fényképek is mindenről, csak most már lusta vagyok és éhes is, legutóbb ebédet ettem (bár igen tartalmas volt, valami mexikói tokány, természetesen rizzsel, és nutellás gombócot kértünk mellé desszertnek).

A könyvtárban ma az ötös számú törlési jegyzék tételeit húzogattuk ki a leltárkönyvből, s mivel elég sokan dolgoztunk, a nap végére el is készült a csaknem hetven oldal. Délután Szilvi velem tartott, segített elhozni a holmijaimat, én pedig cserébe meglátogattam őt Budai úti lakásán. Csodálom, hogy nem rúgnak be a közeli szeszgyártól :D